„MA A DELFIN NAPJA VAN”
Miért olyan jelentős ez az energia? Mi a szerepük a delfineknek a Földön?
A Napunk ma együttáll a Szent Hallal, a Delfin csillagkép legfényesebb csillagával, amely a magyarság SZERENCSE CSILLAGA.
Tegnap reggeli jógámhoz az egyik delfin CD-et vettem ki és rájöttem, hogy ez nem véletlen. Eszembe jutott, hogy a Napunk éppen a Delfin csillagkép égiszében vándorol. Ráhangolódtam és éreztem a már ismerős, lelket gyönyörködtető, emelő, finom energiáját ennek, az 5. dimenzió feletti (szellemi világ) égi világnak. Ez egy szépséges, rendkívül lágy, finom, női energia, ami hálával, örömmel, szeretettel tölt fel.
Egészen a hétvégéig érezhető ez az energia, de ma a legerősebb, mert a Napunk ma áll együttáll a Sualocin nevű állócsillaggal, a csillagkép legfényesebb csillagával. A Soulicin a „szent hal”, a keresztény hagyomány szerint. A magyar hitvilág a „szerencse csillagának” tartja. A vándorlegények, amikor elindultak szerencsét próbálni, ezt a fényes csillagot követték.
Az ezoterikus tudomány szerint a Delfin a szellemi vezetők jelképe, akár belső szellemi vezető formájában, akár megtestesülve.
A Delfin a megszületett Kisjézus energiáját képviseli, a végtelen tisztaságot, ártatlanságot.
MA A LEGJOBB NAP MEDITÁCIÓBAN A DELFIN ENERGIÁRA RÁHANGOLÓDNI. Amikor erre az energiára hangolódunk, a szívünkre fókuszálva tegyük. Segít bennünket összekapcsolódni a szellemi vezetőnkkel és megélni a Delfin csillagkép égi világának csodálatos, fényes, tiszta, szeretettel, örömmel teli vibrációját. Segít bennünket összekapcsolódni az életünk „szerencse csillagával”, ami vezet bennünket az életutunkon, hogy beteljesítsük, amiért ide, ebbe a tér-időbe inkarnálódtunk.
A BOYGÓNKON ÉLŐ BÁLNÁK, DELFINEK csoportlelke ezt a magas vibrációjú energiát hordozza. Mindnyájan érzékelhettük, hogy ők nagyon különleges lények.
Ősi tanítások szerint, a bálnák a Szíriuszról származnak. Mielőtt az ember megjelent a bolygónkon a bálnák képviselték a Földön a vezető fajt. A letelepedésünkhöz tőlük kellett engedélyt kérni, ők adták át az embernek a földi fajok gondviselő szerepét. De az bálnák, delfinek és az ember kapcsolódása azóta is nagyon erőteljes. Ősidőktől nagyon sok történetet tudunk arról, hogy az emberek segítői voltak. Mindnyájan érzékelhettük és a tudományunk is kimutatta, hogy nagyon különleges lények. A bálnák és a delfinek a Föld belső síkjain is rendkívüli vibráció emelő munkát végeznek, erre utalnak a különleges biológiai adottságaik. A tudósaink ezzel nincsenek tisztában, ezért nem találnak arra magyarázatot, mi a funkciója annak a rendkívül különleges agyuknak és idegrendszerüknek, ami több vonatkozásban fejlettebb, mint az emberé. További rendkívüli biológiai jellemzőik vannak, mint a szonárjuk, amely által több kilométerről érzékelik (lefényképezik) az objektumot. Ez szolgált alapul az ultrahangnak, amit kifejlesztettünk. Ugyanígy a delfin csodálatos bőrszerkezete, amely a súrlódás mentességet teszi lehetővé, az alapja a delfinek rendkívüli sebességű úszásképességüknek. A delfin bőrének tanulmányozásából találmányok születtek, amelyeket a repülőgépek konstruálásánál hasznosítottak.
A legrendkívülibb a delfinek hangja, hangszerkezete. Sok olyan hangot tartalmaz, ami az emberi hangnál sokkal magasabb rezgésen vibrál. Hangjuk levezeti a magasabb szintű energiát és aktiválja azt a fizikai világban. A mai napig nagyon fontos szerepet töltenek be a Föld dimenzió emelésében, az isteni energiák aktiválásában, földelésében. Ez a szerepük a mai napig is fennáll, az ÉGI ENERGIA FÉNYKAPUI. Különleges időkben hatalmas tömegekbe gyűltek össze, kozmikus feladatokat hajtottak végre együttes énekükkel. Bizonyára emlékeztek, hogy az utóbbi 10-20 évben is ez többször megtörtént, láthattuk erről a híreket. Az emberek értetlenül nézték ezt a jelenséget.
Az ősi népek ezzel tisztában voltak, és még a mai napig együttes rítusokat végeznek a bálnákkal és a delfinekkel. Szertartásokat végeznek a bolygó tisztításáért, gyógyításáért és dimenzióemeléséért. Tudják, hogy egyidejűleg ez a rítus emeli a csoportjuk termékenységét, gyógyítja a közösségüket és segíti őket a magasabb szintű teremtésben.
A delfinek bálnák a belső béke, a szeretet, az öröm vibrációján rezegnek, ezáltal az egészség vibrációjára hangolnak, - ezt a mai ember is felfedezte. A bolygó több pontján a segítségükkel gyógyítják a betegeket. Vannak történetek arról is, hogy a delfinek közvetlenül bábáskodtak a gyermekszületésben.
A mai nap, egy rendkívüli nap, ami segít bennünket a delfin energiára hangolódni. Mai végzett meditációd a következőkben segít Téged, említettem már, de összegzem:
Segít összekapcsolódni a Szellemi vezetővel, akár testben van, akár test nélküli.
Segít, hogy kövesd a szerencse csillagodat, amely vezet az utadon a legteljesebb élethez.
Segít abban, hogy a hála, a szeretet, az öröm rezgésére hangolódva kitisztítsad magadból a megbetegítő energiákat és az egészség rezgésére hangolódj.
Ez az energia ma a legerősebb, de még egész hétvégéig élvezheted a jótékony hatását.
Csodálatos napokat kívánok, szeretettel
Fanni
2021.02.05