Mars együttállások márciusban
Kedvesek!
Reggel a 6 órakor ébresztett a telefonom, hogy ébredj, kezdődik a Mars-Plútó együttállás meditációja. Meg akartam alkudni magammal, hogy az ágyban végzem, de, amikor kipillantottam az ablakon, csodát láttam. Egy fénysáv, mint egy nyíl a Napból rámutatott a lakóparkunkra. Csodás látvány volt, ahogy felragyogott a tó vize a naptól. Ekkor elkezdtek a szikrázó fehér, nagy hópelyhek hullani Megtelt a szívem hálával és örömmel a Teremtőm iránt, a nyugalom, biztonság, boldogság érzése. A meditációmban született meg ez az írás, amit elküldök Tinéktek.
A MARS, MINT A KOS INDÍTÓ EREJE.
Mars együttállások időpontjai
Újév, új tavasz, új kezdet indult meg a Föld történetében 2020. március 20-án, amikor a Naprendszerünk ura a Nap belépett a Kos zodiákusába, csillagképi viszonylatban a Halak csillagkép visszaúszó hal fonatánál. Minden évben ekkor megkapjuk az ég üzenetét, hogy lehetőségünk nyílik az a lélek utunk fejlődési spirálján előre lépni, a múltat jóvá tenni, begyógyítani. Az új kezdet lényegi üzeneteit kiemelten mutatja a Kos uralkodó bolygójának a Marsnak égi helyzete.
Az asztrológiai újévünk indulásakor a Mars helyzete rendkívül különleges és beszédes. A Nyilas csillagképben áll, a Nyilas elengedő kezénél a Sas és a Sagitta csillagkép égisze alatt, négy bolygóból álló, nagy bolygó stellium részeként.
Sagitta és a Sas a Naprendszeren túlmutató Isteni energiát közvetítenek: a Sas felemel a Tejútra, az Istenek útjára, hogy a halandó ember a Sagitta (Nyíl) által közvetített Megváltói Kegyelmi Energiát képes legyen befogadni. A Nap útjának csillagképe a Nyilas, amiben a stellium közvetlenül áll, égi pozíciója is visszatükrözi ezt az energiát. A Nyilas nyilával az Antarest a Skorpió szívét célozta meg, amely dimenziókapu az emberi világból az Istenibe, amin a tisztaszívű ember léphet csak be.
A Mars égi egyesülései a stellium egyes tagjaival, rendkívül üzeneteket hordoznak:
Március 20. MARS-JUPITER együttállás: ISTEN EREJE.
Kiemelt jelentőségű, mivel az újév kezdeti napja, az egész évre meghatározó. Az ember ebben az évben megtanulja, hogy az Univerzum Isten törvényei szerint irányított, szabályozott, hogy ez nála sokkal hatalmasabb, általa kontrolálatlan erő. ISTEN IGAZSÁGA érvényesül a Földön is. Megtanulja, hogy nem anyagi, hanem SZELLEMI LÉNY. Megtanulja a HIT és az IMA nélkülözhetetlen eszköze Istenhez vezető útján. Megélhetjük, hogy ISTEN EREJE BENNÜNK VAN.
Március 23. MARS-PLÚTÓ EGYÜTTÁLLÁS: A FEJLŐDÉS ÁTLÉNYEGÍTŐ EREJE.
Dimenzió átalakító, harcos erő, amely megsemmisíti mindazt, ami a fejlődés szempontjából értéktelen, de felépít egy új világot.
Ez a két együttállás az állatövben a Baj jegyben jött létre, ami mutatja, hogy ez a Harcos Erő a fizikai szinten működik. Az Isteni Tervnek megfelelően érvényesül, mégpedig céltudatos erőként, amely lépésről haladva, a célra koncentrálva elsöpri az útjából az ellenerőket.
Március 30.-án 20:43 órakor lép be a Mars a VÍZÖNTŐ JEGYBE. Csillaképi környezete rendkívül jelentős a Sas csillagkép csillagainak égiszében áll, közvetlenül a Sagitta alatt.
Jelentése: A SZABADSÁG MEGTISZTÍTÓ EREJE. Ez az energia Isteni Minőség. ISTEN NYILA, AMI GYŐZEDELMESKEDIK A SÖTÉTSÉG FELETT.
Március 31. MARS-SZATURNUSZ EGYÜTTÁLLÁS. Az totális együttállás ideje: 19:09-19:45 órakor.
Az együttállás a Sagitta legfényesebb csillagával áll egy vonalban, ami a Sagitta fényének esszenciája.
Jelentése: TE VAGY ÖNMAGAD MESTERE, MERT ISTEN EREJE BENNED VAN. AKI EZT ÉLI, AZ FELSZABADULT EMBER, MEGSZABADULT AZ ANYAG FOGSÁGÁBÓL.
Ajánlott mindkét napban, de különösen fontos a megjelölt időpontokban meditálni, mivel ezt az isteni szintű energiát csak meditációban tudjuk csak befogadni, önmagunkba engedni, hogy átalakítsa a személyiségünket, a fizikai életünket.
Ha a Mars együttállásainak kiemelt napjain születtél, akkor arra a napra jellemző, rendkívüli energia irányt mutató jelentőséggel bír, de túlmutatva ezen az éveden, végig kíséri a teljes életutadat a halálodig, - célt, irányt adva életednek.
Szeretettel
Fanni