„ISTEN TENYERÉBEN”
Tudatos felkészülés a jövő évre.
2019 év decembere rendkívül fontos hónap. Az adventi úton haladva kapcsoljuk össze magunkat a Fénnyel, hogy felkészülhessünk a nagy átalakító folyamatra, amit a következő év hoz.
A Földre ható kozmikus energiában a december 2.-a jelentős változást hoz, azáltal, hogy a JUPITER jegyet vált, a Nyilasból a Bak jegybe lép.
JUPITER, A NAGY ÁLDÁST HOZÓ PLANÉTA energiája árad a Földre a következő 12 hónapban, amely a bolygónk „nagy átalakulását” segíti.
Szerencsét hoz a céljaink megvalósításában. Arra hat, hogy az előző 12 hónapban megalkotott jövőképünket a következő 12 hónapban megvalósíthassuk.
Jupiter a Bak jegyben halad, amely a jövő évnek is domináns energiáját adja, azért is, mert a Jupiter a Bak jegy urával, a Szaturnusszal valamint a Plútóval, a következő 12 hónap jelentős részében, egészen 2020 évi téli napfordulóig stelliumot alkot, azaz együttállást, amiben az energiák egyesülnek.
Az erős Jupiter hatás támogatja a szerencsés megvalósulást, de ne számítsunk gyors sikerre, mivel a Bak jegyben jár. Sikerre akkor számíthatunk, ha képesek vagyunk nagy türelemmel és kitartással, lépésről-lépésre, minden lépésünket meggondolva céltudatosan haladni, dacolva a nehézségekkel, töretlen hittel a célunk elérésében. Rákényszerítenek az erőpróbák arra, hogy megtanuljunk a jelenre koncentrálni, a teljes arzenálját használni a teljes tudásunknak, minden képességünknek és a lehetőségeinknek úgy fizikai, mint transzcendentális szinten egyaránt.
A következő 12 hónap a nagy feladatok, nagy erőpróbák és a nagy eredmények éve lehet.
Nagyon fontos látni, hogy a KÉT SORSBOLYGÓ TALÁLKOZIK EGYMÁSSAL ÉS EZ FELHÍVJA A FIGYELMET A 2020-AS ÉV SORSSZERŰSÉGÉRE.
A SZATURNUSZ, a karma ura nagyon domináns a saját jegyében a Bakban haladva, a 2017 évi téli napforduló óta.
A 2019. évben a Szaturnusznak a Karmatengellyel és a Plútóval való együttállása felgyorsította a karmikus tisztulásunkat, amelyet megélhettünk az év nehéz eseményeiben. A karmatengellyel együttállás olyan eseményeket indukált az életünkben, amely DÖNTÉSRE, VÁLASZTÁSRA KÉNYSZERÍTETT BENNÜNKET SORSUNKAT MEGHATÁROZÓ DOLGOKBAN, mint HITRENDSZERBELI- és ÉLET - HALÁL KÉRDÉSEKBEN, amelyek túlnőnek a fizikai világi történéseinken és azokat meghatározzák. Megtanítottak arra, hol a helyünk, mi a dolgunk, miért vagyunk itt, mi a magasabb rendű igazság, mi az, ami örök, mi az, ami mulandó, mi az, ami igazán fontos az életben. Sokunkban ezekben a kérdésekben egy összegzés jött létre, az eddigi tapasztalatok bölcsességgé értek.
Aki döntött, aki választ adott magának ezekre a kérdésekre és megtalálta a belső egyensúlyát, az számíthat arra, hogy végigmegy a következő 12 hónapban egy karmikus MEGVÁLTÁSI FOLYAMATON és NAGYOT LÉP ELŐRE A SPIRITUÁLIS MEGSZABADULÁS ÚTJÁN, mivel a JUPITERI ENERGIA AZ ÁLDÁST, A MEGVÁLTÁST ÁRASZTJA A VILÁGUNKRA.
Jupiter az Igazság, a Törvény planétája, uralja a jövőt. Tudd, ami a saját igazságod, amit választottál, azzal fogsz szembesülni, mivel a Bakban jár a Jupiter, méghozzá keményen.
A 2020-as év a sorsunkat meghatározó év lesz. Leszülettünk egy sors-idővonalra, de az ember az Istenektől szabad akaratot kapott, ezért rajtunk áll, a hogyan. Ha valaki eltér attól, amit a Lelke akar, az nagyon sok nehézséggel, sok szenvedéssel jár, és a sorsa által rákényszerítve teljesíti be a karmáját. Ez a folyamat nagyon radikálisan zajlik az erős Plútó hatás miatt. Sokunknak a Kozmikus Idő már nem ad lehetőséget a további halogatásra, ezért rákényszerül a változásra, vagy eltávozik.
A könnyebb út a kapcsolódás a Felsőbb Énhez, az akarata szerint élni, az irányítását követve. Ez a Dharma útja, amit a Jupiter képvisel, ami közömbösíti a hozott negatív karmát és végbe mehet a nagy belső átalakulás, a megszabadulás, amire következő év energiája az eddigieknél sokkal nagyobb mértékben lehetőséget ad. Ez olyan értelemben könnyű, hogy belső békességben zajlik. Belső egyensúllyal és töretlen hittel, az élet nehéz eseményein viszonylag könnyen tudunk végig menni, mert tudatosan haladunk a beteljesülésünk felé, amiért ebbe a tér-időbe inkarnálódtunk.
Ha ismered a taro szimbolikáját, akkor tudod, hogy miről szól a jövő év, a dupla 20-as év. A 20-as, a NAGY ÁTALAKULÁS szimbóluma.
Haladjunk végig az advent folyamatán, készítsük fel magunkat lépésről lépésre haladva, arra a NAGY KOZMIKUS NYITÁSRA, amely előttünk áll.
A Föld energiafrekvenciája ugrásszerűen emelkedik. Emiatt a pozitív és a negatív energiáink is felerősödnek. Nézzünk szembe önmagunkkal. Ne bántsunk, ne ártsunk sem magunknak, sem a társainknak. Legyünk tudatában tetteinknek. Szabaduljunk meg az arroganciánktól, lássuk be, hogy a saját szűrőnkön át látjuk a világot, nem vagyunk tévedhetetlenek, nem vagyunk tökéletesek, bűntelenek, akár mi, úgy a többi ember sem. A negatív energia rombol bennünket, de ezzel tudattalanul rombolunk, ártunk a másik embernek is.
AZ EGYETLEN IGAZ ÚT A SZERETET ÚTJA, A MEGBOCSÁJTÁS, AMI BELSŐ BÉKÉT, EGÉSZSÉGET, ÖRÖMTELI ÉLETET HOZ.
Imádkozzunk a Teremtő áldásáért. Kérjük a Teremtőt, hogy a legmagasabb szintünkön legyünk képesek kapcsolódni a nagy átalakító folyamathoz, kérjük a Teremtő kegyelmét, hogy ez a folyamat a legkisebb nehézségekkel és fájdalommal menjen végbe a világunkban.
Szeretettel
Fanni Lőcsei
2019.11.27.