„ELJÖTT AZ „ÚJ HAZA” MAGJAINAK VETÉSI IDEJE.”
MEGHÍVLAK
BÉKE MEDITÁCIÓRA 2019. MÁJUS 18.-ÁN, SZOMBATON 17 ÓRAKOR!
A május. 18.-i hétvégén és május második felében, az évünk eddig elmúlt részében, a bennünk és kívül a világunkban zajló viharok után egy szép, BÉKÉS IDŐSZAK jön el.
Az év nagy kihívását okozó Szaturnusz-Plútó-Karmatengely konstellációhoz kapcsolódó radikális energiák megnyugszanak.
18-án a rendkívüli TELIHOLD lesz az égen és egyidejüleg, tízmilliószoros nap is. A szenvedélyes Skorpió hold és a nagyon érzéki Bika Nap fénye szembesül, ugyanakkor a szépséges Vénusz is gyönyörű táncban egyesül a szabadság-és a zsenialitás bolygójával, az Uránusszal. Ebben az emelkedett égi környezetben, az eddig egymással harcoló felek, az égi Szaturnusz és Plutó is megbékélnek. Ez az ÖRÖM IDEJE, hogy élvezzük azt a pompát, amit a május szépsége közvetít felénk. Fogadjuk be, éljük meg a harmóniát. ÖRÜLJÜNK EGYMÁSNAK, ÉLVEZZÜK A SZERELMET. Most itt az ideje annak is, hogy elszánjuk magunkat esetleg arra a szerelmi kalandra, amire eddig nem volt bátorságunk.
Ez az időszak a termékenység ideje. Ugyanis ezen a hétvégén vonul át a Napunk a galaxis szerelmi fészkén a Plejádokon (Fiastyúk), ami a galaxis szerelmi fészke. A plejádiak, mint Teremtő Istenek, résztvevői voltak az ember megteremtésének. Az évnek ez az időszakában rendkívüliek a teremtő energiák. A Napunk hétfőn délután áll együtt Alcyoneval a Plejádok központi napjával.
A MAGVETÉS IDEJE EZ AZ IDŐSZAK. Rendkívüli időszak az UTÓD NEMZÉSÉRE, DE SZELLEMI ÉRTELEMBEN is ez a magvetés kiemelt ideje.
Ehhez nagyon fontos a tisztánlátás, az összegzés önmagunkról és az életünkről, arról, mit akarunk az életünktől, mi fontos az életben, merre akarunk menni. Ebben most rendkívüliek a segítő energiák (Nap – Merkúr együttállás szextilje a Neptunusszal, trigonjaa Szaturnusz-LeszállóHCS-Plútóstelliummal).
Ezt a belső feladatot egész évünkben októberig élesen előhívja az évünk „kihívó konstellációja”, az előbb említett stellium. El kell döntenünk, hogy nekünk mit jelent a haza és milyen legyen az „új haza”. Ez igaz mind önmagunkra, mind a fizikai hazánkra, országunkra és az egész bolygóra, az emberiség vonatkozásában. Az égi energiák húznak felfelé, emelik a vibrációt, egy emelkedettebb haza felé, a fizikai besüllyedettségből való kiszabadulás irányában.
EL KELL DÖNTENÜNK, VÁLASZTJUK-E AZ ÚJ HAZÁT!
De tudjuk, hogy az Új Hazához emelkednünk kell, amihez meg kell változni, el kell a múltat engedni. Az emelkedés együtt jár az ego gyengülésével, az személyiség általi irányítás átadásával a Léleknek, a szellemi vezetésnek. El kell dönteni, hogy ezt választjuk-e. Októberig ezirányban felgyorsulnak a történések a döntés vonatkozásában. A szaturnuszi- és a pútórikus energia hatalmi harcot vív bennünk. NEM ELÉG AKARNI, HINNI kell abban, hogy a FÁJDALOMMAL, SOK NEHÉZSÉGGEL JÁRÓ ÁTALAKULÁS EGY BOLDOGABB, JOBB VILÁGOT HOZ EL SZÁMUNKRA.
Szeptember második feléig a Szaturnusz és a Plútó visszafelé halad. Ebben az időszakban az energiájuk visszafogott. Ebben az időszakban LESZ IDŐNK FELKÉSZÜLNI. Szeptember vége okt. elejétől megindulnak előre és a mostani pozíciójukat elérik évvégig, hogy 2020. január közepén egyesüljenek.
Sok mindennel kell addig is szembenéznünk, erős tükröket hoz elénk a sors. Emiatt ne ítélkezz, ne bírálj, se magadat, se a társaidat, hanem nézd meg magadban, mit tükröz vissza. MEG KELL TANULNUNK, HOGY NINCS ÉS NEM IS VOLT SOHA JÓ ÉS ROSSZ, HANEM: EZ VAN. A hitrendszerünk erősen félrevezethet bennünket, mert a múlthoz vezet. Valamikor megéltünk valamit, ami által létrejött egy belső igazságunk, de lehet, hogy ez most már nem igaz, nem aktuális, ezért félrevisz, ha ehhez ragaszkodunk. Minden embernek megvan a maga sorsa, maga története. Még magunknál sem látjuk a nagy összefüggéseket, nem ismerjük a múltunkat és azt sem, hogy a „nagy rendező” hogy mozgatja az emberiség drámáját. Ezért, hogy tudnánk megítélni azt, hogy másnak milyennek kell lenni, mire van szüksége. Fontos töretlenül hinni abban, hogy bármi történik velünk, az JÓ, EMELKEDETTEBB IRÁNYBA visz bennünket. Hinni mindenben, ami emelkedett, elsősorban hinni a SZERETET EREJÉBEN, MIVEL AZ A LEGNAGYOBB GYÓGYÍTÓ ERŐ, AMI ÁLTAL FELEMELKEDHETÜNK, MEGSZABADULHATUNK.
KERESD A FÉNYT, AMIBŐL AZ EGÉSZ UNIVERZUM ÁLL, AMI MAGA ISTEN. Megtalálod, ha lecsendesíted az elméd, akkor betódul Isten fénye, gyógyító ereje és eltűnik minden, ami lehúz, a félelmeid, a szenvedéseid, minden rossz, amit tettél, vagy tennél. Emiatt rendkívül fontos az imádkozás, a meditáció. Kiemelném a mantrázás, a hang jelentőségét, mert az anyagi világokban, amíg nem tudjuk a fényt érzékelni, a hang által érzékeljük, mint „hangzó fény”.
EZ A HÉTVÉGE A MAGVETÉS IDEÁLIS IDEJE, HOGY JOBB VILÁG SZÜLESSEN, A BOLYGÓ FELEMELKEDÉSÉÉRT.
Emiatt
MEGHÍVLAK KÖZÖS MEDITÁCIÓRA MÁJUS 18.-án, SZOMBATON 17 ÓRAKOR.
EGYESÜLJÜNK E SZENT CÉL ÉRDEKÉBEN AZ ÉTERBEN. EGYÜTT IMÁDKOZZUNK A FÖLDANYA- AZ EMBERISÉG FELEMELKEDÉSÉÉRT, HOGY AZ ELŐTTÜNK ÁLLÓ NAGY VÁLTOZÁS HARMÓNIKUSAN, BÉKÉSEN KÖVETKEZZEN BE.
Ezen a hétvégén csoporttal Visokoban leszek a Boszniai Piramisoknál. Itt a „Földanya Temloma” szent helyén fogunk imádkozni. Ez Visoko legmagasabb rezgésű helye. CSATLAKOZZATOK MINÉL TÖBBEN HOZZÁNK!
Ennek a sokat szenvedett térségnek különösen szüksége van a tisztító-emelő energiára. A múltban jelentős részt vállalt Európa és az Osztrák-Magyar Monarchia karmájában, amihez mi magyarok is erősen kapcsolódunk.
Áldás kísérjen Mindnyájatokat ebben a szent időszakban!
Szeretettel
Fanni
2019.05.14