Csillagüzenet a 2019. év első negyedévi Uránusz hatásról.
2019-ben nagy jelentősége van aHoldcsomópont tengelynek, amely bolygó kapcsolataival együtt meghatározó égi szereplője ennek az évnek, kihangsúlyozva ennek az időszaknak a SORSSZERŰSÉGÉT.
Az első negyedévben az Uránusszal hoz létre un. karmaketrecet, márciustól pedig a Szaturnuszt hozza együttállásba a Plútóval.
A karma, amit hoztunk és az, amit ebben az életben meg akarunk valósítani, az égen a Karmatengely jelképezi, amelyet Égi Sárkánynak is hívnak. Egyik vége a sárkányfarok, amely a Leszálló Holdcsomópont, a múltból hozott karmát, a másik vége a sárkányfej, a Felszálló Holdcsomópont, amely az erre az életre vállalt karmát mutatja.
Az első negyedév energiájában kiemelt szerepe van az Uránusznak a Bak-Rák jegyekben álló Holdcsomópont tengellyel alkotott fényszög konfigurációjának, amit az asztrológusok karmaketrecnek hívnak. Ez az alakzat múlt év aug. végén jött létre és ezév március 4.-ig fennáll. Talán fontos utólag is kiemelnem, hogy ráláss a személyes történéseidre, hogy a legerőteljesebb a hatása múlt év dec.7- ezév jan. 14-ig.
Miért? Uránusz, a felszabadulás jelképező bolygó. Jelenlegi égi helyzete különösen kihangsúlyozza, hogy itt a felszabadulásról van szó.Felszabadulásról olyan múltbeli karmikus körökből, mintákból, amire eddig nem kerülhetett sor, amelyek megakadályozzák, hogy felismerjük az igazi énünket, akik valójában vagyunk.
Gyönyörűen mutatja az égi kép, az Uránusz helyzete. Együtt áll az AlRishaval, amely a karmikus körből való kiszállás helye. Felette ott ragyog az Andromeda galaxis, amely a megváltás, a megszabadulás üzenete. Bizonyára ismeritek Andromeda királylány történetét, aki feláldozta volna magát népéért, de a hős Perseus megmentette a szörnytől. Az Andromeda galaxis uralja útjának égi területét, egészen április 22.-ig, amíg be nem lép a Kos csillagképbe, amelynek az üzenete: A TUDATOSAN FELVÁLLALT ÁLDOZAT ÁLDÁST HOZ, FELSZABADÍT.
Ez a karmaketrec különösen erőteljesen, folyamatos feszültséget okoz a múltunk betokosodott mintái és a vállalt jövőnk között, folyamatos harcot vívunk emiatt a belső sárkányunkkal. Az Uránusz hatalmas felszabadító erejével együtt, kényszerítő erővel hat a megoldásra.
A január 6.-a nagyon jelentős nap volt. Ekkor az Uránusz megállt az égen a múlt év augusztus óta hátráló pozíciójából, és előreindult jan. 8.-án. Az Uránusz mozgás váltásának – előre indult - üzenet értéke van.
Az előző hónapokban felszínre került karmikus mintáink, köreink, amelyekbe bele voltunk több életen át gubancolódva, most esélyt kapnak a megoldásra, itt az idő, hogy előre haladjunk és ne ismételjük tovább a múlt köreit, szabaduljunk fel belőle. Képesek legyünk felelősséggel, tudatosan felvállalva az ezzel járó áldozatot, ami felszabadít, aminek az áldását megélhetjük a későbbiekben.
Megjegyzem, ha nem vállalod fel az áldozatot, akkor is beteljesíti a sorsod, de akkor áldozatnak fogod érezni magad. ENNEK AZ IDŐSZAKNAK EZ A LEGNAGYOBB TANÍTÁSA!
Az Uránusz belépése ápr. 22.-én a Kos csillagképbe erőteljes üzenete egy új kezdetnek.
Szép, felemelő napokat kívánok!
Szeretettel:
Fanni