„A NAGY UGRÁSRÓL”
2017-2024. időszak sorsfordító.
A fény egyre erősödő leereszkedése a Naprendszerben, ezáltal a Földön is, jelenleg egy különösen koncentrált szakaszba jutott. Egy ugró zsámolyhoz hasonlítanám, amelyet ebben a 2019-2024-es időszakban át kell ugranunk.
A 2019-2020-as évek már nem a felkészülés, hanem az ugrás évei.
A cél, hogy a 2017 előtti évekhez képest egy minőségi ugrást hajtsunk végre és egy összehasonlíthatatlanul nagyobb szabadságot adó életteret tudjunk létrehozni. Ez igaz a Föld bolygónkra, az emberiségre, a nemzetünkre és a személyes sorsunkra. Nagy változás, transzmutáció, mint az évszámban levő „20”-a szám fémjelez. 2020-ban dupla 20-as lesz! A nagy felébredés időszaka. Együttjár azzal, hogy megtanuljuk ezekben az időkben elfogadni, hogy nálunk sokkal magasabb erők mozgatnak bennünket, amelyek hatnak arra, hogy felismerjük igazi önvalónkat, felismerjük az igazi értékeket, felismerjük, hogy mi fontos igazán az emberi életben, felismerjük mi a sorsunk, mi a rendeltetésünk.
Ebben a sorsfordító időszakban biztosan nagy lesz a forgalom a Föld lélekátjáróján. Sokan akarják kihasználni ezt az energiahatást, és születnek le lélekcsoportok ezzel a feladattal. Ugyanígy bizonyára sokan lesznek olyan testvéreink is, akik viszont elmennek, mert már nem vállalják fel, már nem képesek felvállalni az ezzel járó áldozatot.
ENGEDJÜK EL A FÉLELMEINKET, ÜNNEPELJÜK, HOGY ELJÖTT A FELSZABADULÁS IDEJE! EMBEREK VAGYUNK, AKIK HALHATATLAN LÉLEKKEL RENDELKEZÜNK ÉS ÖSSZE VAGYUNK KAPCSOLVA A MULTIVERZUM MINDEN LÉNYÉVEL, NEM VAGYUNK EGYEDÜL, MINDEN EGYEK VAGYUNK! A TUDATI KARATÉNUNKNAK VÉGE SZAKAD.
„ Égi jelt kapunk, hogy zarándoklatunk véget ért”- énekli az Omega a Hajnali óceán” című csodálatos dalában. Most nagyon időszerű vele énekelni! Delfin táboraim dalának választottam korábban. Akik együtt voltak velem és énekelték 2007-ben az Adria partján, bizonyára megrendülten emlékeznek rá.
Nem győzöm hangsúlyozni, hogy ezekben az időkben, mekkora szükségünk van az egos akarat feladására, a Teremtő akaratának való megadásra, a megadásra, a SZERETETNEK. Mennyire szükség van egymás támogatására, a kinyitásra egymás felé. Legyenek, akiknek a kezét megfoghatod, a lelkedet kiöntheted, akiket szerethetsz, melletted a családod, a szerelmed a barátaid.
"Nem számít, hogy milyen sokáig voltunk a korlátaink közé szorulva. Ha bemegyünk egy sötét szobába, és felkapcsoljuk a villanyt, nem számít, hogy a szobában sötét volt egy napig, egy hétig, vagy tízezer évig – amikor felkapcsoljuk a fényt, világosság van. Amint a SZERETETRE ÉS A BOLDOGSÁGRA VALÓ KÉPESSÉGÜNKRE irányítjuk a figyelmünket, a villany fel van kapcsolva."
"Itdoesn't matterhowlongwemayhavebeenstuckin a sense of ourlimitations. Ifwe go into a darkenedroom and turnonthelight, itdoesn't matteriftheroom has beendarkfor a day, a week, ortenthousandyears – weturnonthelight and it is illuminated. Oncewecontrolourcapacityfor love and happiness, thelight has beenturnedon."
SharonSalzberg
Az asztrológiának az a célja és értelme, hogy megértsük, mit üzen az ég és az égi energiák hatását alkalmazva az életünkben tudatosan éljünk. Túl azon, hogy ennek az ősi rendszernek segítségével mélyebb önismeretre teszünk szert, képesek lehetünk önmagunk magasabb szinten való megteremtésére.
Kiemelt jelentőségűek azok a napi égi események, amelyek a születési képleted konstellációival közvetlen összefüggésben vannak. Életünknek a 2017-2024 között időszaka sorsfordító időszak, aminek a gyújtópontja a 2019-2020 évek. Ajánlom, most különösen fontos, hogy keresd meg a számodra legmegfelelőbb asztrológust, csináltasd meg a születési képletedet és folyamatosan dolgozz vele együtt. Saját magam és a velem együtt dolgozó klienseim vonatkozásában látom ennek komoly értelmét. Én is szívesen látlak, ha megtisztelsz a bizalmaddal a közös munkára és elhozod az ismerőseidet is, akiknek szükségük van a támogatásomra.
Szeretettel
Fanni