Mars együttállások márciusban

Kedvesek!

Reggel a 6 órakor ébresztett a telefonom, hogy ébredj, kezdődik a Mars-Plútó együttállás meditációja. Meg akartam alkudni magammal, hogy az ágyban végzem, de, amikor kipillantottam az ablakon, csodát láttam. Egy fénysáv, mint egy nyíl a Napból rámutatott a lakóparkunkra. Csodás látvány volt, ahogy felragyogott a tó vize a naptól. Ekkor elkezdtek a szikrázó fehér, nagy hópelyhek hullani Megtelt a szívem hálával és örömmel a Teremtőm iránt, a nyugalom, biztonság, boldogság érzése. A meditációmban született meg ez az írás, amit elküldök Tinéktek.

A MARS, MINT A KOS INDÍTÓ EREJE.

Mars együttállások időpontjai

Mars-Plútó holnap reggeli együttállás Kegyelmi Energiája

Energia

Március 23-án 6:17-kor nagyon különleges égi esemény lesz, a Mars totális együttálása a Plútóval.

Reggel 6:17 és 6:50 közötti időben ha meditálsz, rá tudsz kapcsolódni erre a rendkívül emelő és tisztító, átalakító energiára, - ISTENI KEGYELEMBEN RÉSZESÜLHETSZ.

„NYISD KI A LELKED AJTAJÁT”

Angyali naplemente

Tegnap este (március 9.-én) beteljesedett Telihold átívelve a Szűz – Halak égi tengelyt, akár a megelőző teliholdak, rendelkezett azzal a sajátossággal, hogy felemeljen bennünket a halandóságunkból, az anyagi világba való bekorlátozottságunkból, és átjöttek megérzések, felismerések az égi otthonunk magasztos világából, ahol örökké szabadok vagyunk.

OROSZLÁN – VÍZÖNTŐ TELIHOLD MÁGIÁJA

2020.02.09.

telihold oroszlan vízöntő

Ma éjjel, február 9-én 2:33-kor válik teljessé a Telihold.

Ez a telihold az Oroszlán (Hold) és a Vízöntő (Nap) égi tengelyen ragyog, ami SZERELEM – SZABADSÁG TENGELYE.

„AZ ÚJ ÉLETVÁGÁNY: AZ ÉLET VÁGÁNYA.”

Csillagüzenet: 2019.jan.19.

Egyseg kepe

„A KETTES FÉNYKAPUT ELŐKÉSZÍTŐ KOZMIKUS ENERGIÁK”.

(Kettes fénykapu időpontjai: 2020.02.02, 2020.02.20 , 2020.02.22.)

Január 24.-i ÚJHOLD SORSFORDÍTÓ ENERGIÁI.

A KETTES FENYKAPU

„A FÉNY ÁLTALI BEAVATÁS HÉTVÉGÉJE”

Isten alkotta

Ezen a hétvégén, az évünkön túlmutató jelentőségű asztrológiai esemény jön létre a SZATURNUSZ ÉS A PLÚTÓ TOTÁLIS EGYÜTTÁLLÁSÁVAL.

Nagyon fontos, hogy nyitott szívvel fogadjuk az égi energiákat, annak tudatában, hogy egy csodálatos átalakító-, gyógyító-, kegyelmi folyamat részesei vagyunk: BEAVATÁST KAPUNK A FÉNY ÁLTAL.

A beavató energia legerősebb 2020. január 10-13-ig, de még 16.-ig érződik a hatása.

„Mi Atyánk Isten,

Legyen meg a Te akaratod, mint a Mennyben, úgy a Földön is”

Sziv fenye

Téli Napforduló asztrológiai képének üzenetei 
és előrejelzés az előttünk álló hétről.

„ISTEN TENYERÉBEN”

Tudatos felkészülés a jövő évre.

Isten tenyerében

2019 év decembere rendkívül fontos hónap. Az adventi úton haladva kapcsoljuk össze magunkat a Fénnyel, hogy felkészülhessünk a nagy átalakító folyamatra, amit a következő év hoz.

A Földre ható kozmikus energiában a december 2.-a jelentős változást hoz, azáltal, hogy a JUPITER jegyet vált, a Nyilasból a Bak jegybe lép. 

ÚJHOLD,

ELINDÍT EGY SORSFORDÍTÓ IDŐSZAKOT! 
(2019. okt.28.)

Fenykereszt