Bemutatkozás

Hogyan lettem asztrozófus?

2006-2008-ig Griga Zsuzsától tanultam transzcendentális asztrológiát. Paksi Zoltánnál folytattam a tanulmányaimat, amelyet 2012 végén fejeztem be.

2012-ben az asztrozófusi záró vizsgamunkám során égi beavatást kaptam. Megrázó lelki élményként éltem meg, hogy minden életeseményemhez konkrét égi konstelláció tartozik. Saját életem elsősorban a teszt, amikor naponta vizsgálom, hogy az égi helyzet hogyan van összefüggésben a napi eseményeimmel.

IGAZOLVA LÁTTAM AZ ASZTROZÓFIA, MINT TUDOMÁNY HITELESSÉGÉT. Igazolva láttam, hogy asztrozófusként segíteni tudok a hozzám forduló Társaimnak.

Mondhatnám, hogy ez volt az első alkalom, hogy teljes mértékben megkaptam a választ, beavatódtam – de ez a megtapasztalás nem örökérvényű. Erre a szent feladatra minden alkalommal alkalmasnak kell lennem. Az égi erők által megmérettetek, ugyanúgy akár a kérdező társam. Minden képletfejtés mindkettőnk számára a fény erői általi beavatás, megszentelt folyamat.

„Amikor a legnagyobb a sötétség, megjelenik a fény”. Az én életemre is igaz.

Életem legmélyebb pontján, 1991-ben egy könyv megvilágosította az elmémet. Rávezetett a legfontosabb igazságokra: örökéletű lények vagyunk, a visszatérésünk kulcsszava a szeretet, és a karmát a megbocsájtás oldja. Meditációs gyakorlatok által megváltozott életem teljes színpada – nem lehetett nem észrevenni és a hatását nem megérteni.

Elindult a spirituális útkeresésem. Agykontroll, reinkarnációs utazások, reiki, Vörös Ákos kurzusai, NLP a mesteri szintig, Tiszta Forrás Parapszichológiai iskola, rengeteg könyv, sok önismereti-, pszichológiai-, meditációs kurzus, Drunvalo „Élet Virága” tanfolyama, Erich Pearltól a „Kapcsolatteremtő gyógyítás” kurzus, - hogy a legfontosabbakat említsem. Külön kiemelem az asztrológiai tanulmányaimat: 2006-2008-ig Griga Zsuzsától tanultam transzcendentális asztrológiát. Az asztrológiai tanulmányaimról fent már írtam.

Az útkeresésem 2008. szeptember elején lezárult, mert megjelent a mesterem, Vallyon Imre, mint az inkarnációm legnagyobb ajándéka. Ettől kezdve Imre magyar- és nemzetközi csoportjaiban részt veszek, együttesen dolgozunk a bolygó felemelkedéséért.Vallyon Imre kozmikus tudatú mesterről és írásaiból részleteket, továbbá a magyarországi csoport rendezvényeiről, a szervezet honlapján olvashatsz: a www.kozmikustudat.hu

2005-ben „átlényegülési” folyamaton mentem át a Cunami napján. Hatására radikálisan megváltozott az életem, áttértem egy új mozgáspályára. Ekkor született meg az Andreából, a Fanni. A születésemet megírtam versekben, amelyeket a „Korszakváltás” cím alatt olvashatsz a honlapjaim „Bemutatkozás” c. dobozában.

2006-tól erőteljes belső vezetést éreztem arra vonatkozóan, hogy amit tudok, adjam át másoknak.

Elkezdtem csoportokat tartani, amelyek fő témája a „Szív” volt, a szeretet átalakító ereje.

Felismertem, hogy a Delfin a harmónia, az egység, az öröm szimbóluma. 2007-től évente az Adrián és (többször Tenerifen) táborokat tartok, hogy az emberek a delfinszellemiséget megtapasztalják és átvigyék az életükbe.

Szintén ettől kezdve végzek egyéni gyógyító munkát különböző segítő módszerekkel, mint NLP és energetikai kezelések.

Nagyon fontos az önismeret és a küldetésünk, életprogramunk ismerete, hogy hűen teljesíthessük az inkarnációnk tervét. Ebben tudok segíteni a különböző tipológiai elemzésekkel, mint számmisztika, kronobiológia és az asztrozófia.

Legfontosabb feladatomnak azt tartom, hogy rávezessem az embereket arra, minden ember csak önmagát tudja meggyógyítani és ezért képes is rá. A tanfolyamokon olyan módszereket tanítok, hogy képesek legyünk tudatosítani a belső folyamatainkat és aktiválni az öngyógyító képességünket.  A gyógyulás együtt jár azzal, hogy megemelkedik a vibrációnk, mély belső átalakuláson megyünk át, - azaz spirituálisan magasabb szintre lépünk. Jelentősen tisztul a karmánk,ezért tisztábban látunk az életfolyamatainkra, egyre több múltbeli hibánkat leszünk képesek kijavítani, a régi köreinket befejezni és új életirányok felé elindulni. A belső átalakulásunk következményeként megváltoznak kapcsolataink, megváltozik életünk színpada, - jobb, egészségesebb emberekké válunk.

2010-től arra jöttem rá, hogy a leghatékonyabb segítséget úgy tudom nyújtani, ha komplex programokat tartok és erre szervezek csoportokat. A program részei: az öngyógyító tanfolyam, a tipológiai elemzés (elsősorban asztrozófia) és emellett akinek szüksége van rá, egyéni kezelést is végzek.

2016 novemberében fogom meghirdetni a 2017.évi GYÓGYITÓ KOMPLEX programok időpontjait, amelyekre jelentkezhetsz

Honlapjaim, amelyeken tájékoztatlak:

A jelen „sorstanacsadás” az asztrológiai honlapom.

www.delfintrening.huhonlapomon megtalálod a rendezvényeimet, táborokat, írásokat, amelyek a spirituális felemelkedésünkkel foglalkoznak.

Mindkét honlapomon megjelentetett írásokat többnyire megosztom a Facebook közösségi oldalaimon, amelyek a következők:

Delfintréning

Kapcsolatteremtés a Felsőbb Énnel

Csillaghang

Élő víz

Megköszönöm, ha kérdéseidet, javaslataidat megosztod velem.

Szeretettel

Lőcsei Fanni